~1980-as évek vége: Úgy tíz-tizenkettő lehettem, lakótelepeken át a Dunapart felé ballagtam, amikor egy nagyobb Piramisos kinézetű srácot láttam úttörő nyakkendőben. Furcsának találtam, tök cikinek gondoltam, hogy valaki az utcán önszántából úttörőnyakkendőt hordjon. Furcsának, ugyanakkor valami nagyon különösnek tartottam. Akkor éppen edzésre mentem éppen a csepeli evezős sportegyesületbe. Mikor odaértem padon már üldögélt a többi haver, az öltöző helyett inkább odamentem dumálni, mindenképpen el akartam mondani, hogy mit láttam.
Az úttörőnyakkendős srác történetre hamar meg lett a magyarázat, nem úttörőnyakkendő volt az, hanem ricse kendő volt az. Csak a fehér pöttyök nem látszódtak, vagy én nem láttam annyira. Serdülőkorban kicsit gyenge volt a szemem, de nem hordtam mindig a szemüvegem.
A Beatricse rajongók, vagyis később szinte kötelezően mindenki azt hordott ilyen babos kendőt.
Talán még aznap láttam a Fürgét babos kendőben jönni. Sokáig azt hittem, hogy a Fürgének ez a rendes vezetékneve, később egy névsorolvasásnál tudtam meg, hogy becenév. Állítólag egy verekedésnél megütött valakit, majd elszaladt.
Akkor még nem volt Youtube, számaikat a rádió nem játszotta. Egyszer egy több évvel idősebb fiút hallottam énekelni ricse számot, aki bevitte az MK 25 magnóját egy koncertre, ami a Csepeli Papírgyár étkezőjében lehetett és ott felvette.
Amire emlékszem, kértem is, hogy énekelje el vagy mondja el újra az Nagyvárosi Farkas volt.
“Elment a városba, metróra szállt
kutyába sem vették!
Az aluljáróban kergette a sintér
kutyának nézték
Jó pénzért elmehetett volna
ugatni egy ház körül.
Rákapott az italra
és úgy érezte szabadon él!”
Nagyon tetszett, ilyen zene nem szólt akkor a tévévből vagy a rádióból.
Volt egy kedvenc tévéműsorom az Egymillió fontos hangjegy, de ott a zenészek többnyire üres színpadon álltak, gyakran hangszer nélkül, csak a karjaikat lóbálva playback imitálták a Központ által engedélyezett zenét.
Nem a Beatricse még nem volt punk.
//////Vázlat: Sex Pistols
A Világ Ifjúsága fekete-fehér ofszetpapírra (fénytelen) nyomott lapján láttam a Sex Pistols-ról először egy képet. Pável hozta be az újságot, a sportegyesület öltözőjében olvasgatta, miközben a radiátoron ült. Arra már nem emlékszem, hogy a fényképen ki volt, pl, a Sid Vicious vagy a korábbi basszusgitáros volt, aki sok zenét írt a Pistolsnak, de a basszusgitárra igen.
A cikkben megjelent a Pistols szövegrészletének fordítása. Talán a God Save The Queen lehetett.
Emlékszem, hogy elhatároztam, hogy én is írok ilyen számokat.
Otthon voltak hangszerek, amin a zeneiskolás öcsém játszott, mint xilofon, furulya, pianínó, velük nem tudtam hozni azt a hangzást, amit már belül hallottam.
Volt egy kínai szájharmonikám, azon tudtam hajlítgatni egy két dögösebb hangot.
Apám mellékállásban tévét szerelt, otthon voltak Elektrotechnika újságok kapcsolási rajzokkal. Az egyikben találtam egy egyszerű 2 tranzisztoros hanggenerátort, amit apám tévészerelős alkatrészeiből kiválogatva sikerült összeraknom.
A hangváltoztató része egy pótméter volt, amit csavargatva különböző magasságú torz hangokat tudtam kihozni.
Ekkor éreztem, hogy valami felkapott, valaminek a része lettem.
Pistols zenéhez még sokáig nem jutottam.
Ez első punk kazettám a Blockheads-től volt.
SZerkesztés alatt. Folyt. köv.
blogvázlat: Hogyan nem lettem punk?